ZIMÁNY LINDA és az anyák napja! (36.)

ZIMÁNY LINDA: Indul a nap:D anyum Pesten van,vele ebedelek,mert ritkan latjuk egymast:( http://tweetphoto.com/19429052
Ne felejtsetek el,hogy ma anyak napja van!:)en kuldtem egy szep versiket anyumnak:)meg en is sirtam rajta...

Anyák napja volt vasárnap! Isten éltesse minden édesanyát a Földön!
Tudom, hogy 8 évesen még nem nevezhettem magam egy Petőfinek, most meg pláne nem, de hogy érzelmes gyerek voltam, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy már akkor rímekbe foglaltam, mennyire szeretem édesanyámat. Természetesen nem idézem az egész verselményt, hisz a mamákról költőink, íróink alkottak már sokkal maradandóbb alkotást is, de mivel ez az én blogom és drága kis anyucikám az elmúlt évtizedek alatt se felejtette el kezdő sorait, hát megidézem a 8 éves mivoltom:

Anyu, anyu anyukám,
Miért mentél el bizony ám!
Ha most engemet itt hagysz
Soha többé nem láthatsz
Egy védő szód van neked
Ami munkát jelenthet….

Mama! Milyen jó ezt kimondani. Édesanya! Milyen fontos szó is ez egy gyermeknek. Lindát sok mindenért lehet irigyelni, utálni vagy szeretni, de az egyik, amiért én többek között becsülöm az, hogy édesanyját ennyire szereti. Azt gondolnánk ez természetes dolog, hogy a szülő és a gyerek között harmonikus a kapcsolat és a születés és felnevelés együtthatója a szeretet is. Sajnos nem így van. Válások, halálesetek vagy kirívó családkörnyezeti problémák nélkül is hallunk a hírekben szörnyűségeket. Nincs értelmes oka, mégis megtörténik a baj. Vannak csonka családok is, ahol a szülőknek nem sikerült a házasságuk és a törést követően a mindennapokból elveszik az apa vagy az anya. Persze általában jobb ez így a családnak, mintsem veszekedésekkel tarkítottan együtt élni, de ha ezzel végleg megszakad a gyermek és szülő közötti szeretet kapocs, akkor az örök tüske lesz a szívünkben. Amikor egy újszülöttet ellöki az anyja, vagy később lép le, s a gyerek egy szociális otthonba kerül, nem csak az anyját veszíti el, hanem azt a szeretetenergiát is, amit csak egy szerető anya és szerető gyermek érezhet anya ölében. Tudom, hogy a szociális otthonokban vannak szeretni tudó anyácskák, de az nem ugyanaz. Nem mintha egy gyermekét ellökő anya megérdemelné, hogy anyának szólítsuk.

A legszörnyűbb az egészben, hogy érzelmileg úgy is el lehet távolodni valakitől, hogy közben nincs válás, nincs tragédia, nincs csonka család, csak a szürke hétköznapok monotonsága. Átlépünk egy határt és visszagondolva sem értjük, hogyan és mikor távolodtunk el egymástól. Szüleim közel 50 országban voltak már, tehát szó szerint bejárták a világot. Az általános iskolát 5 suliban végeztem, így sokat voltam rokonoknál, mégis egyedül. A távolság azonban soha nem akadályozott abban, hogy ne gondoljak szeretettel rájuk, ne hiányozzanak. Szerencsére édesanyámmal azonnal megtaláltuk a közös hangot, függetlenül attól mikor láttam viszont újra. De valahogy apukám nem tudta igazán kimutatni mit is érez irántam. Ő nem volt jó a velem való játszásban, fociban. Még egy karácsonyi ajándékot se tudott igazán odaadni. Felnőtt fejjel csodálkozva hallgattam, hogy a munkahelyen micsoda mókamester, meg hogyan készül a közös rendezvényre, munkatárs születésnapjára. Sokszor hívták külföldre, hogy ott éljen, de benne magyar szív dobogott és jóval kevesebb pénzért, maradt itthon és becsülettel, hittel végezte, amit sors kiszabott neki. Már-már feladtam, hogy ne csak a művészt és a tisztességes embert tiszteljem benne, hanem az apát is, de szerencsére, hogy nem tettem. Mint ahogy soha semmit nem szeretek feladni, hittem abban, hogy egyszer igazán kimondhatom: szeretlek édesapám! S valóban, egyszer csak, ki tudja már pontosan mikor s miért, de megtört a jég. Már vagy 10 éve annak, hogy sikerült a mélyen mindig is ott lévő szeretet rezgést felszínre hozni és nekem is megadatott, hogy nyitott szívvel fogadjam ezt az adományt. Ki tudja talán mindig is ott volt a lehetőség. Ő mindig is sugározta ezt a szeretetet, csak az én antennám volt behúzva. Talán nekem kellett megváltoznom, más szemmel néznem a világot, vagy ő magát. Szerencsés vagyok, hogy megadatott nekem, hogy a szüleim nem váltak el, hogy még mindketten élnek. Mert míg az elsővel nem jár feltétlen végső szakítás, míg a másik sajnos végleges. A halál nem tudni mikor jön el. Remélem, nagyon soká élvezhetem azt a földöntúli érzést, amit akkor érzek, mikor gyermekem, vagy szüleimet zárom karjaimba. Csodás dolog kimondani, hogy szeretlek. Másképp szeretjük a családot, másképp a szerelmünket és mindtől különb az édesanyánkkal való kapcsolatunk. Mama, tényleg csak egy van. Szeretlek édesanyám, és azt kívánom, hogy ha elvesztettétek a rezgést és a szüleitek él még, akkor gyorsan keressétek meg, mert ez a szent Grálnál is fontosabb. Na várjatok vele! S ha kell, változzatok, ha kell, állítsatok a saját antennáitokon, mert a pillanat elszáll, az évek repülnek és a sírnál már nem lesz lehetőség arra hogy az idő kerekét visszaforgasd.

Mama

Már egy hete csak a mamára gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral az ölében, ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra, Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám,
s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő, -
szürke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizében.
(József Attila)

Tudom, elmúlt az anyák napja…de nekem nem számít, nekem minden nap anyák napja!
Meg apák napja, meg gyereknap, meg Valentin nap, mert gondolok rájuk. Mert szeretem őket.

TE FELKÖSZÖNTÖTTED ANYUKÁDAT?