2010. december 16., csütörtök

ZIMÁNY LINDA A PASIK ÉS A HÁZASSÁGFÓBIA CSILLAGA


Könyvem olyan mint egy IGAZI FÉRFIT GYÁRTÓ CSODAMASINA!

Hasonlóan egy mosógéphez, itt "is" 4 programot választhat!!

Első program: Kérjük nyissa ki a Csodamasina az ajtaját és állítsa be azt a pasit, melyet megváltoztatni kíván. Ha nagy a hasa, tuszkolja be a gépbe, de előtte tetesse le vele a söröskriglit. Ha sikerült a művelet zárja rá az ajtót. Nyomja meg az I. program gombot és várjon 2 órát. A gép hangos pityegéssel jelzi, hogy elkészült. Nyissa ki az ajtót és máris kész az IGAZI FÉRFI! Egy lovagias, figyelmes, belevaló úr…. olyan James Bond-os fazon, aki ezentúl a tenyerén fogja hordozni. A programnak van egy un. rövidített változata is. A Csiszolóprogram. Ebben nem jön ki a gépből Igazi férfi, de smirglivel egy kicsit csiszolunk rajta és ettől a pasinak jobb lesz a modora és megértőbb lesz Önnel szemben is.
Második program: Igazi férfi kereső GPS (dzsí pí esz!!!) Ha eddig gondja volt a választással és rengeteg időt pazarolt el életéből olyan pasikra, akiknek jobb lett volna már az elején NEMET mondania, csak akkor még nem ismerte fel a hibáikat. A gép segít ezentúl választani és így máris nagyobb az esélye a boldogságra. A gép a házasságfóbiában szenvedőkön is segít.

Harmadik program: Ha rossz a kedve csak nyomja meg a harmadik programot és máris röhögni fog. Kacarászni, vihogni és hahotázni. A program már 2 perc használat után mosolyt csal az arcára. Vigyázat túlzott használat hasfájást okoz a nevetőgörcsök miatt. Ez egy összetett program, mely minden funkcióból vesz egy kicsit. Ez egy univerzális funkció. Boldogsághormont csepegtet a használó vérkeringésébe. A pasi minden funkcióját automatikusan beállítja. Legyen az anyóshoz, gyerekhez, cipővásárláshoz való viszony, vagy a kajához, focihoz, kocsihoz, munkához stb. való viszonyulása. A lényeg egy harmonikusabb, boldogabb párkapcsolat, függetlenül, hogy házasságról vagy egy bimbózó új kapcsolatról van szó.


CSODAGÉPEM PROTOTÍPUS! 

Sajnos nem vihető el a cégünktől, de készítettünk hozzá egy HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, ami egy könyv formában kivitelezett PASIJAVÍTÓ MÉDIA!

Minden olyan tulajdonsággal bír, amit a CSODAMASINA is megoldana Önnek. Igaz ebbe nem tudja a pasit betenni, de ha tud olvasni a szentem, akkor már csak annyit kell tennie, hogy parancsoljon rá, hogy olvassa el. A többi funkcióhoz, pedig Önnek kell belelapoznia. Pl. médiaszemélyiségek különleges interjúit vagy a párkapcsolati- és SZEXHOROSZKÓPOKAT is talál benne.

Mert bizony én megszólaltattam olyan ikonokat, akikért legyőzve a sárkányt felmásznék a toronyba, akikre illik mindaz, amit az igaz nőkről gondolok. 

Természetes volt számomra hogy Lindát, ki ne hagyjam a sorból!

LINDÁNAK nagyon érdekes kérdéseket tehettem fel, amelyek természetesen a válaszoktól váltak azzá, mert Linda nemcsak őszinteségével, de megfontolandó tanácsaival is le fogja nyűgözni az Olvasókat.



LINDA:  "Én 0—24 órás csaj vagyok, sokat pörgök, de talán így még jobban igénylem azt, hogy kimutassák, hogy szeretnek. Ami részemről azt jelenti, hogy ha nekem nem udvarol egy férfi fél év után is intenzíven, akkor bennem is kialszik a tűz. Sajnos a férfiak hajlamosak arra, hogy unalommá űzzék a kapcsolatot. Ez alatt azt értem, hogy beindul a verkli és csak a megszokott rutin lesz minden nap. Nincs semmi spontaneitás, pedig ezek a dolgok mind nagyon fontosak. Alapvetően minden nő igényli ezt"...

..."Talán furcsa, hogy modern és fiatal lányként mennyire megragadtam a régi rendben, amikor még nem volt ilyen egyenrangú férfi és nő. Nekem kell az, hogy nő lehessek, és a párom éreztesse velem azt, hogy nő vagyok, és ez ne változzon meg, ha esetleg összeházasodunk, és anyuka leszek. Legyen az, hogy örömmel jön haza, és ha kell, vigyáz a gyerekre, amíg elmegyek a barátnőimmel és újra nő leszek. Nyilván akinek van gyereke azt mondja, hogy könnyen mondom, mert nem tudom mivel jár, de törekedni fogok, hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból anyukaként és nőként is."...

.... folytatás a könyvben... ahol..


  • Megtudhatod, hogy milyen a férfiideálom!
  • Milyen tulajdonságokat értékelek egy férfiben!
  • Miért érzem a páromat pont nekem valónak!
  • Megtudhatod hogy a pasik, csajok mit szoktak elcseszni egy párkapcsolatban!
  • Mivel lehet levenni a lábamról!
  • Mit rontanak el a csajok a párkapcsolatok többségében!
  • Milyen a jó szex nekem!
  • és...de az már legyen titok!

Erdélyi Tibor: A természet vagy a Jóisten, hogy a fenébe rakott össze két ennyire különböző lényt e Földön? Mármint a férfit és a nőt. A férfi egészen másképp gondolkodik, érez és cselekszik ugyanazon helyzetben, mint a nő.
Tartalom

  1. fejezet: Mea Culpa, mea maxima culpa.
  2. fejezet: Már a kezdetekben elrontjuk….. (+ Bíró Ica interjú)
  3. fejezet: Teszteljük a férfit, melyik kell a nőknek.
  4. fejezet: Orángután, miért nézel olyan bután?.
  5. fejezet: Hogyan hódít a férfi? (+ Zimány Linda, Dukai Regina interjú)
  6. fejezet: A nő lelke, a férfi farka.
  7. fejezet: Az ideális férfi női szemmel? (+ Szűcs Judith interjú)
  8. fejezet: A felnőttek szerelmi iskolája (+ Csisztu Zsuzsa interjú) .
  9. fejezet: A szerelmes férfinek is kell szex.
10. fejezet: A férfit a hasán keresztül kell megfogni ???
11. fejezet: A férfi és a piálás
12. fejezet: Agybaj, foci a neved..
13. fejezet: A férfi és a titkos pontozás.
14. fejezet: A szőke nő: puha lélek, kemény f.… (+Ungár Anikó int.)
15. fejezet: A férfi dolgozni jár és laptopja is van..
16. fejezet: A férfi és az ő autója.
17. fejezet: Esküvői rémálom az Elm utcában..
18. fejezet: Az anyós nem mindig porhanyós.
19. fejezet: A férfi és a gyerekpara.
20. fejezet: Házasság: pokol vagy mennyország?
21. fejezet: A férfi és a jó házasság titka

+ A csillagokban meg van írva, avagy (párkapcsolati horoszkóp)

A könyvem igyekszik minden oldalával nevetésre késztetni, de persze úgy ahogy mindig is tettem, a humorban nem ismerve tréfát. Mert lehet jól érezni magunkat, még akkor is ha a téma nagyon is komoly. Mert a könyvem nem más, mint az igazi férfi gyártási útmutatója. Ezt a könyvet minden pasinak el kell olvasnia, hogy egy kicsit megváltozzon a szemlélete, hogy (ha van) lássa mekkora a szakadék közte és egy James Bond szerű férfi között. Persze minden nőnek még inkább el kellene olvasnia, hisz a könyvem még arra is képes, hogy ezt a szakadékot áthidalja és a pasi igazi férfiként sétálhat át szeretett hölgyéhez. Hozzád!!! Mert nemcsak nevel, de tanít. Boldog párkapcsolatra, a nő tenyéren való hordozására. 

Vedd meg karácsonyra a közös boldog párkapcsolatodért!

Ha többet akarsz tudni, akkor kattints a blogjára: http://pasikesahazassagfobia.blogspot.com

A kiadó extra kedvezménnyel is várja a leggyorsabb megrendelőit. A könyv most kiadói kedvezménnyel vehető meg, kérhető, dedikált, hivatalos sorszámozott példány is.
MOST KIADÓI KEDVEZMÉNNYEL 3990 Ft helyett 3150 Ft+ postaköltség!
Megrendelheted az info.topimmo@gmail.com mailben vagy itt:



Név:
Postacím:
Megrendelt könyv címe:
Megrendelt db:
Hogyan kéri?: Dedikálás nélkül
Dedikálással
Dedikálás esetén kinek? Név:
Egyéb megjegyzés:
E-mail cím ha van:

Szeretettel 

Erdélyi Tibor
író, blogger

Nincsenek megjegyzések: