2010. december 21., kedd

Zimány Linda és Dukai Regina a kiskegyedben

Egy igazi nő (vagy ha a képre nézek mindjárt két igazi nő) minden kis részletre képes odafigyelni. Bár vannak univerzális darabok, valójában minden ruhának megvannak a hozzá legjobban illő kiegészítőik. A kiskegyed cikke többek között a kézi táskákra, órákra is felhívja a figyelmet. Mivel a cikket nem közölhetem, hisz azért jelent meg hogy megvedd az újságot, helyette egy kis érdekesség.

Ebben az évben egy híres táska ünnepelte a születésnapját.

Nincs olyan nő a világon, aki ne szeretné a táskákat. A divatrajongó közönség pedig tudja, hogy vannak olyan kiemelkedő darabok, amik ikonikusak, így sokan szeretnék megszerezni őket. A most következő táska is ilyen, és idén ünnepli 55. életévét. Nézzük meg, melyikről is van szó!

Az eredeti, fekete színű táskát Coco Chanel maga alkotta meg gyermekkori emlékeiből, még 1955. februárjában, ebből a dátumból ered a neve is (2.55). A belső bélés színe és a láncok például az árvaházban eltöltött éveket juttatták eszébe a tervezőnek, aki nem is sejtette, hogy ezzel a darabbal divattörténelmet ír majd.

A teljes cikk: http://fashion.hu/cikk/Egy_ikonikus_taska_tortenete/3397


A TÁSKA ROLLS-ROYCE

Lássuk a 10 legdrágább táskát, a legolcsóbb darabtól kezdve, amely mindössze 15.000$.
Tehát a legolcsóbb a listán a maga 15.000 $-os árával a Leiber Dandelion Suede Gator Handbag, sárga színben, arany zárakkal, s mindössze 4 darab létezik belőle. 

Ezt követi Devi Kroell Alligator Hobo táskája krokodilbőrből 28.000$-ért (2. kép)

A sort szép sorban követik a világmárkák, míg végul eljutunk a legdrágább gyémánthoz...izé táskához..

 Ha szeretnéd tudni, hogy  miként néz ki a legdrágább a sorban a The Chanel Diamond Forever. Ez a táskának álcázott remekmű 334 db gyémántot visel magán, 13 darab van belőle a világon, és ára 261.000 $. 

Az egyik táskának a Hermes csodálatos, híres krokodilbőr táskájának a Hermes Matte Cocodril Birkin Bag szintén gyémántokkal kirakott alkotásának, amelynek ára 120.000 dollár külön története is van...sőt a Sex és NY hoz is kapcsolódik. De hogyan....???




Már ennyit erről...és bár tudom vannak cipők és táskák, melyek egy magyar lány számára mindig is álom marad, de egy igazi férfi akkor igazi, ha képes az álmokat megvalósítani. Persze lehet mindezt kicsiben is kezdeni, mert szép táskák itthon is vannak és bár az áruk ugyanannyi mint a legdrágább táskáké, csak nem dollárban, hanem forintban. Ez pedig máris eltünteti a legnagyobb akadályt...
Uraim egy női lélek simogatása nem pénzkérdés. Tessék karácsonyra egy szép darabbal meglepni a párunkat...most már látjátok mi az amire buknak a nők...


pl. egy BIRKIN....hihi 
FULLEXTRA



Nincsenek megjegyzések: